Két évvel később fordulat állt be a mérnök életében. Saját vagyonával szállt be egy komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő cégbe, amit sikerült felvirágoztatnia – hála az 1887. évi párizsi világkiállításnak, és a munkálatokért felelős régi barátjának, aki több épület építését bízta rá. Eiffel – aki már kellő tapasztalatokra tett szert – elhatározta, hogy saját céget alapít: 1868-ban Levallois-Perret-ben (Seine-Saint-Denis megye) megvett egy fémszerkezet-építő műhelyt, és megalapította a később világhírűvé vált Eiffel & Cie céget.
Az elkövetkezendő húsz év kemény, de eredményes munkával telt. A vállalat számos nagyszabású megrendelést mondhatott magáénak viaduktok és fémszerkezetes létesítmények építésére. A megrendelések megszerzése érdekében Eiffel kész volt egész Európát bejárni.
A tehetséges mérnök nemcsak annak köszönhette sikerét, hogy nyitott volt minden új ötletre és tervre, hanem annak is, hogy képes volt olyan, az Eiffel & Cie sikeréhez nagyban hozzájáruló kiváló munkatársakkal körülvenni magát, mint a belga származású Théophile Seyrig, vagy Émile Nouguier, Maurice Koechlin stb. Egyébként ez utóbbi mérnöktől származott 1881-ben a Bartholdi által megrajzolt, és 1886-ban, New Yorkban felavatott Szabadság-szobor vasszerkezetének koncepciója.
Neves építmények
- Notre Dame des Champs templom, Párizs (1868);
- a budapesti Nyugati Pályaudvar (1875);
- a párizsi Le Bon Marché nagyáruház, valamint a Lycée Carnot (gimnázium) vázszerkezete;
- az Eiffel-csarnok, hivatalos nevén Mercado Adolpho Lisboa Manaus-ban (Brazília);
- a Szent Sebestyén templom Manilában, (Fülöp-szigetek);
- a New York-i Szabadság-szobor fémváza;
- az Orléans-i Dessault ecetgyár;
- a nizzai csillagvizsgáló kupolája;
- a párizsi Berthier-műhely;
- a Santiago-i főpályaudvar (Chile);
- a Traian Szálló Jászvásárban (Románia);
- a Mona Island-i világítótorony (Puerto Rico), valamint
- Charles Garnier építésszel közös munkája a párizsi Opera, de más operaházak is (Nizza, Monaco stb.).
Hidak és viaduktok
Eiffel számos hidat és viaduktot tervezett és építtetett Franciaországban és a világban, közülük a legfontosabbak:
- a Maria Pia híd a Douro folyón (1877) – a legkönnyebb, legolcsóbb, legmerészebb építmény, amivel végképpen elismerést szerzett mind Franciaországban, mind nemzetközi téren;
- A Garabit-viadukt (1884) – ennek a Cantal megyei viaduktnak a megépítése biztosította a további diadalmenetet, mivel a 165 méter fesztávú kovácsoltvas ív, amely a hídpályát tartja, a maga idején abszolút világrekordnak számított, ráadásul segítségével a vonatok 122 méter magasságban haladtak át a folyó felett.
- viaduktok a Sioule, Tardes és Thouet francia folyókon;
- a Girona fémhídja Katalóniában;
- La Souleuvre folyó hídja Calvados megyében ;
- az Illatos-folyó hídja Huế városában (Vietnam);
- a szegedi Tisza-híd;
- A Szűz Mária kápolna sziklájára átívelő gyaloghíd Biarritz-ban;
- A Biarre-csatorna hídja.
Az Eiffel-torony
Az 1880-as évek végére Gustave Eiffel rendkívül elfoglalt, sikeres ember lett. Számos elismerést és kitüntetést mondhatott magáénak, valóságos nemzeti hősnek számított. Csupán két dolog árnyékolta be életét: 1877-ben hörghurutban elhunyt felesége, Marguerite, 1880-ban pedig szakított cégtársával, Seyrig-vel, aki sikereivel kezdte beárnyékolni Eiffel hírnevét.
Eiffel legismertebb alkotása az 1889. évi párizsi világkiállításra, két év alatt felépített Eiffel-torony, mely azóta Párizs szimbólumává vált.
Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el. Eiffel, akinek csak egy gondolat járt a fejében: határidőre elkészíteni a művet, elfogadta és megadta az annak idején túlzottan magas béreket. 1888. július 14-én elérték a második emeletet, 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat.
A határidőt betartó Eiffel a Francia Becsületrend lovagja lett. Május 15-én a tornyot megnyitották a nagyközönség előtt, amely el volt ragadtatva nemcsak a kilátástól, de az „ultragyors” és teljesen újszerű hidraulikus felvonóktól is. Végül is az 1889-es év meghozta Eiffel számára a diadalt, és a megdicsőülést, mind mérnökként, mind pedig vállalkozóként.
A bukás
Eiffel nagyszabású pénzügyi manővereket is folytatott. 1888-ban megalakította az Eiffel-torony Részvénytársaságot, amelynek javára lemondott a torony hasznosításával kapcsolatos minden jogáról, és amely tőkéjének a felét azonnal eladta a Francia-Egyiptomi Banknak. Az ügyletből 2,5 millió frank nyeresége származott.
Még javában folyt a torony építése, amikor 1887-ben Gustave Eiffel egy gigantikus, 120 millió frankos szerződést kötött Ferdinand de Lesseps-pel a Panama-csatorna zsilipeinek megépítésére. A következő évben már 17 milliót zsebelt be előleg címén, mely összeg hamarosan 72 millióra emelkedett.
1889-ben az Eiffel & Cie céget átalakította részvénytársasággá és értékpapírjainak egy részét 1,5 millió frankért különféle bankoknak engedte át. Természetesen személyes kiadásai is szédítő iramban nőttek: tömegével vásárolt értékpapírokat, palotát vett Párizsban a Rabelais utcában, egy másik ingatlant Sèvres-ben, naponta költött tízezreket értékes festmények és bútorok vásárlására. Képességeinek tudatában gigantikus terveket szövögetett: obszervatóriumot tervezett a Mont Blanc-ra, alagutat a La Manche-csatorna alatt, csatornát a Volga és Don folyók közé… Úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg. A torony sikertől megerősödve fogott bele a Panama-csatorna zsilipeinek építésébe. 1889-ben azonban a Ferdinand de Lesseps elnöklete alatt tevékenykedő Panama Társaság óriási vesztegetési botrányba keveredett, mely megremegtette Franciaországot, hullámai pedig elérték Eiffelt is. 1892-ben egy jelentés közvetlenül is érintettnek mondta ki és bíróság elé került. Első fokon két év börtönre és 20 000 frank pénzbüntetésre ítélték, de nagyszerű ügyvédjének köszönhetően a legfelsőbb semmítőszék felmentette és ez az ítélet lehetővé tette rehabilitálását.
A botrány miatt Eiffel kénytelen volt lemondani a harminc évvel korábban általa alapított cég vezetéséről, amelynek még a neve is megváltozott: Levallois-Perret-i Építési Társaság lett.
Rendkívül megviselték a személye körül kialakult viták. Visszavonult, hogy kizárólag tornya örökkévalóságának szentelje magát. Márpedig az nem látszott biztosítottnak: Eiffel csak 1910-ig húzhatott hasznot belőle, sőt, az 1900. évi párizsi világkiállításra érkező vendégek nem nagyon látogatták a kissé divatjamúlt tornyot. A közönség inkább a Fulgence Bienvenüe mérnök új szenzációját, a metrót látogatta, és főleg a közelben elkészített mozgójárdát.
Eiffel minden erejével azon volt, hogy a torony hasznosságát bizonyítsa. 1898-ban a csúcson egy meteorológiai állomást rendezett be, majd 1901-ben egy állandó üzemű szikratávírót. Fontosnak tartotta, hogy a toronynak valamiféle tudományos felhasználást találjon: végeztek radioaktivitás-méréseket, Foucault-inga kísérleteket stb. “Nemcsak egyszerűen egy látnivaló lesz a közönségnek a kiállítás alatt vagy után, hanem szolgálatot fog tenni a tudománynak és a nemzetvédelemnek.” Elhangzott a bűvös szó: nemzetvédelem…
Eiffel és az új technológiák
Végül is lett fontosabb, mint a még kezdetleges szikratávíró: a repülés, aminek megjelenése, és a hadsereg által neki tulajdonított stratégiai érdek mentette meg véglegesen a tornyot a lebontástól (pedig Eiffel már írásos ajánlatot is kapott néhány ócskavas-kereskedőtől…). „Ez a torony a nemzetvédelem számára stratégiai értéket képvisel” – jelentette ki Gustave Ferrié hírközléssel foglalkozó műszaki tábornok, s a torony megmenekült.
Eiffel, aki a repülés megjelenésével azonnal megértette az idő szavát, belevetette magát az aerodinamikai munkákba; e különleges terület iránt már korábban is érdeklődött a torony tervezése és építése során, amit egyébként a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteihez is felhasznált. 1909-ben építette meg az első szélcsatornát a Mars-mezőn, majd 1912-ben a következőt a Párizs melletti Auteuil-ben.
A laboratóriumában épített szélcsatorna lehetővé tette számára, hogy nagy pontossággal igazolja a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteinek eredményeit. Kísérleti úton bizonyította a relatív mozgás elvét: egy adott sebességű légáramlatban nyugalmi állapotban lévő testre ható erők nagysága azonos azon erőkével, amelyek akkor hatnak egy testre, amikor az ugyanakkora sebességgel halad a nyugalmi állapotú levegőben.
Az I. világháború alatt Eiffel légcsavarokkal, szárnyakkal és lövedékekkel végzett aerodinamikai kísérleteket. Munkájának eredményeként 1917-ben egyfedeles vadászrepülőgép koncepciójával állt elő. A háború után, 1921-ben az összes általa használt berendezést az államnak adományozta.
Utolsó évei
Az 1920-as évek elejére Alexandre Gustave Eiffel jogos büszkeségtől eltelve idősebb lányával és vejével élt együtt, akiket ő tartott el. A háborúban megtépázott glóriájú Franciaországban úgy tekintettek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak. Az idős férfi 1923. december 27-én hunyt el párizsi, Rabelais utcai palotájában. Rangjához méltóan temették el a Levallois-Perret-i temetőben.
Jegyzetek és anekdoták
- Eiffel – a világon mindenütt ismert név nem más, mint ragadványnév, melyet a család a 18. század eleje óta viselt, s amelynek eredete Németország nyugati erdős hegységéhez, Rajna–Pfalz és Észak-Rajna–Vesztfália területén elhelyezkedő Eifel-hez kötődik. A család eredeti neve Bönickausen volt, amely földrajzi névre utal, valószínűleg Bönninghausen községére (Észak-Rajna–Vesztfália).
- A Mars-mezőre felépített, „levegőnél könnyebb” torony felavatásakor több mint 8 860 tonna volt (azóta 100 tonnával könnyebb lett). Ez az építészeti remekmű hihetetlen tulajdonsággal bír: a talajra gyakorolt nyomása nem nagyobb, mint az ugyanekkora térfogatú levegőé…
- 225 munkás vált „égi ácsmesterré”, az építkezés arisztokratájává, akik csupán egy alkalommal, 1888 decemberében sztrájkoltak; egyetlen áldozat sem volt, azonban számtalan vitázó.
- Tévedésből Eiffel munkájának tulajdonítanak egyes fémszerkezetű műtárgyakat, ilyen például a Busseau-i vasúti viadukt, Ahun (Creuse megye) mellett, amelyet a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság mérnökei, F. Lloyd és Wilhelm Nördling építettek.
- Már az 1887. januári első kapavágáskor megszületett a „Művészek tiltakozása” mozgalom. Eiffelt azonban nem olyan fából faragták, akit könnyű elbátortalanítani. Egy este összefutott az étteremben a híres zeneszerzővel, Gounod-val, aki azonnal hevesen protestálni kezdett. Erre Eiffel beültette a kocsijába, felvitte a „förtelmes szörny” csúcsára, és leültette zongorája mellé, amit a mérnök a fenti kis lakásában, „éppen a felhők alatt” helyezett el. A meglepődött Gounod játszani kezdett, és ettől az estétől egyike lett „nagy barátja, Gustave” lelkes híveinek.
- Ekkortájt az emberek úgy vélték: a magasság tisztasággal jár együtt, és hogy felemelkedve a város miazmája fölé, megmenekülhetnek a lenn lakozó betegségektől. Behavazott hegycsúcsok hiányában a toronyba történő felmászás egyfajta oxigénkúrát helyettesített, amit egyébként Dr Hénocque, Eiffel sógora javasolt is a depresszióból és szamárköhögésből gyógyulni vágyóknak.
- „Gustave Eiffel találta fel a harisnyatartót” – az állítás természetesen nem igaz; ezt a francia nyelvterületen rendkívül elterjedt vicces átverést Gotlib, a neves képregényíró találta ki az 1960-as években – ennek ellenére egyes szerzők időről időre valós információként közlik.
- Bertrand Meyer informatikus, az Eiffel programozási nyelv megalkotója azért választotta a francia mérnők nevét, mivel referenciának tartja a határidőre, adott költségvetésen belül elkészített tornyot. Ez a referencia egyfajta összekacsintás a programozási nyelv filozófiájával, amit mindvégig mérvadónak tekintettek a program kifejlesztése során.
- Gustave Eiffel ükunokája, Savin Yeatman-Eiffel alapította 1998-ban Párizsban a Sav! The World független animációs céget és írta, rendezte és gyártotta le első tudományos-fantasztikus animációs filmsorozatot (Ōban Star-Racers). Savin a dédapa iránti tiszteletből választotta cége logójának a földgömbön álló Eiffel-tornyot
