2012.02.02.
20:42

Írta: janos87

A gízai nagy piramis

A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu horizontja / fényhegye”) az egyiptomi óbirodalmi Hufu (görögösen Kheopsz vagy Szúfisz, Χεοψ, Σουφις) fáraóról elnevezett piramis. A gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.

Hufu uralkodása i.e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálási ideje 23 év körül lehetett (Manethón és a torinói papirusz adatai ellentmondóak, Hérodotosz szerint 50 évig uralkodott). Piramisa ebből kiindulva i.e. 2580-2530 körül épült, a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül épült. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá teszik.

Hufu piramisa a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert ókori építmény. A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike.

Az építtető személyének kiléte mindig fontos kérdés volt, de ellentétben a Menkauré-piramis körül kialakult sokféle állásfoglalással, ezt az építményt mindig is Kheopsz személyéhez kötötték. Manethón ugyan azt írja, hogy nem Kheopsz, hanem Szóphisz volt a neve, de ez inkább névváltozatnak tűnik, mintsem más uralkodó feltevésének. Kheopsz közreműködésének kétségbevonása csak a 20. században vált divatossá, amikor az ókori kultúrákat általában, de különösképpen az óegyiptomit vagy előrébb, vagy jóval hátrébb datálták a hagyományos elméleteknél. Az összes ilyen elmélet nagy hátránya, hogy semmit sem kínál Kheopsz helyett a teljes bizonytalanságon kívül.

A néphagyomány, Manethón és Hérodotosz történeti munkái Kheopsz (vagy Szóphisz) nevéhez kötötték ezt az építményt, aki az ókori Egyiptom IV. dinasztiájának Hufu nevű uralkodójával azonosítható. Ezért nem tekinthető véletlennek, hogy nevét a piramison belül is megtalálták már a 19. században (Vyse). A hat feliratból négy kártusba írt nevet tartalmaz, mindegyik egyszerűsített, kurzív hieroglif jelekkel íródott, vörös tintával. E feliratokról újabban gyakran feltételezik, hogy hamisítványok, mivel olyan helyen vannak, ahol normális körülmények között nem láthatóak. Azonban a III–V. dinasztia egyetlen piramisában sincs látható helyen lévő felirat, ezért önmagában ez az érv nem állja meg a helyét, ráadásul Vyse valószínűleg nem ismerte a folyóírásos hieroglifákat. Ezek részben a munkavezető feliratai lehetnek arról, hogy melyik építkezésre kell vinni a szóban forgó kvádert,[1] részben viszont a minden korban fellelhető epigráfiai emlékekhez hasonló megörökítése az építésnek. Sznofru Vörös-piramisán a hasonló jelek datálva is voltak, amelyek az építés meglepően gyors üteméről tesznek tanúbizonyságot.[2]

Ma már nem ez az egyetlen tárgyi bizonyíték Hufu személyét illetően, hiszen sok építő osztag neve is ismert, melyek a piramison dolgoztak: „Milyen hatalmas Hufu fehér koronája”, „Hufu megtisztítja a két országot”. 1946-ban Jean-Philippe Lauer sztélétöredéket fedezett fel, amin a piramis neve, az Ahet-Hufu felirat olvasható. A halotti komplexum környékén feltárt munkásváros méretei túlzóak lennének, ha pusztán csak a piramist övező egyéb kultikus és temetkezési célú épületek létrehozásához jött volna létre.

A Hufu-korabeli emlékeken Hemiunu (Ḥm-iwnw) „A király összes építkezéseinek vezetője” címmel tűnik fel. Ez az ember sok címmel rendelkezett: vezír (tjati, ṯ3tj), „A herceg”, „Az elöljáró”, „Az alsó-egyiptomi uralkodó pecsétőre”, „Básztet, Szesemtet és a mendészi kos papja”, „Ápisz és a Fehér Bika (Hápi és Hedzs) őrzője”, „Thot (vagy Dzsehuti, ḏḥwtj) háza öttagú testületének nagyja”, stb. Ismert róla még, hogy a A király test szerinti fia címet is viselte. Az nem derül ki, hogy melyik király fia, sőt Kákosy László szerint csak Sznofru (Snfrw) fia Nofermaat (Nfr-M3ˁt, aki herceg volt, nem uralkodó) lehetett az apja. Az azonban biztos, hogy Hufu kortársa volt, és fontos építkezéseket vezetett, valószínűleg a nagy piramisét is.[jegyzet 3]

A Hufu személyével kapcsolatos egyiptológiai álláspont összhangban van a régészeti leletekkel, a feliratos emlékekkel, az egykorú forrásokkal, és beilleszkedik a piramisépítés fejlődési modelljébe, a történeti események vonalába. A piramisépítészet óbirodalmi fejlődésének egyik állomása ez, amely a III. dinasztiától kezdődően töretlenül ível Hufuig, sőt tovább, egészen a VI. dinasztia végéig.

A piramis oldalai az égtájakhoz igazodnak, attól való átlagos eltérésük mindössze 3 fokperc és 6 fokmásodperc (1 fokperc = 1 fok 60-ad része). A pontos adatok szerint északon 0° 2’ 28” délnyugat felé, délen 0 °1’ 57”-nyire délnyugat felé, keleten 0° 5’ 30” északnyugat felé, nyugaton 0° 2’ 3” északnyugat felé térnek el az oldalai a valódi földrajzi északi iránytól. A földrajzi északi irány azonban változhat, és nem ismerjük a 4500 évvel ezelőtti döféspontot.[jegyzet 4] Sok helyen olvasható olyan megállapítás, hogy a piramis tengelye az északi Sarkcsillaghoz lett tájolva, ami semmiképp sem igaz, mivel 4500 évvel ezelőtt az égi pólus nem esett egybe egyetlen csillag helyzetével sem. Az sem igaz, hogy a bejárat és a bejárati folyosó a Sarkcsillagra nézne, egyrészt a fenti okból, másrészt a folyosó emelkedési szöge csak nagyon hozzávetőlegesen néz az égi északi pólus felé.

Az oldalak merőlegesében is van az egyik sarkon 3,5 fokpercnyi eltérés, amely bőven túl van az ókori egyiptomi mérési technológia elérhető pontosságán. Kérdéses azonban, hogy ezt a viszonylag nagy eltérést milyen – mérési technológián túli – körülmény okozta.

Az alap 2,1 cm-es hibahatáron belül tökéletesen vízszintes, mai ismereteink szerint az eredeti oldalhosszak 4 cm-en belül azonosak voltak a négy oldalon. Az oldalak dőlésszöge átlagban 51° 50’ 40’’, a legnagyobb eltérés két oldal dőlése között 2° 48’. A piramis oldalainak mai hossza: északi oldal: 230,26 m, déli oldal: 230,45 m, keleti oldal: 230,39 m, nyugati oldal: 230,3 m. Mai magassága 137,3 méter. Az oldalhosszak azonban a burkolat hiánya miatt ma rövidebbek, mint eredetileg, amikor 232,4 méteres oldalhosszon 146,7 méter magas volt.[3] Más adatok szerint 230,33 méteres alapon 146,59 méter magasságú volt.[4][5] A számítások eltéréseit egyrészt a már eltűnt burkolat vastagságának eltérő becslései, másrészt az oldalak dőlésszögének eltérései okozhatják.

A tájolás csillagászati elmélete

Mivel írásos feljegyzés nem maradt a piramis építéséről, ezért több elmélet született a piramis tájolásának módszeréről. Abban mindegyik megegyezik, hogy a módszer alapvetően csillagászati jellegű.

Az Edwards- (vagy Goyon-) módszer szerint a pontos északi irány kijelöléséhez először egy kör alakú, nem túl nagy és nem túl magas falat húztak fel, amiben egy csillagász tartózkodott. Éjszaka egy tetszőleges csillag felkelését és lenyugvását megfigyelve a csillagász megjelölte a fal tetején ezek pontos helyét, majd megkereste a két pont által kijelölt szakasz felezőpontját. Ezt összekötve a kör középpontjával egy észak-dél irányú egyenest kapott.[6]

A módszerhez tökéletesen vízszintes fal, kör és függőleges valamint azonos szemmagasság szükséges, és természetesen éles szem mindezek kijelöléséhez. Elképzelhető, hogy a pontosság érdekében a mérést egymás után többször megismételték. Ezt a változatot bonyolult és munkaigényes volta miatt sokan nem fogadják el. A módszer a gyakorlatban azért is nehezen kivitelezhető, mert azt is biztosítani kellett volna, hogy a megfigyelő feje (pontosabban szemmagassága) este és reggel is pontosan ugyanabban a pozícióban legyen.

Ennél azonban lényegesen egyszerűbb, és a megfigyelhető pontosságot szintén garantáló módszerek is elképzelhetők. Ezek legegyszerűbbike egyetlen földbe szúrt botot igényel. A bot köré kört rajzolva a Nap árnyékának két pozíciója – amikor pontosan érinti a körvonalat az árnyék vége – meghatároz egy szöget, melyet megfelezve az északi irányt kapjuk. A módszer egyetlen feltétele a pontosan függőleges bot, és ennek létrehozása a rendelkezésre álló óegyiptomi technológiával nem jelentett nehézséget (függőón alkalmazása).

A piramis elhelyezkedése

A piramis a ma Kairóhoz tartozó Gíza (el-Gizeh) és Nazlet esz-Szimmán[7] falvak közelében épült. A hely egy 60 méter magas és körülbelül 1200 méter átmérőjű mészkőplató, amelyet Mokattám-képződmény néven ismer a geológia. A piramis belső részének nagyobbik hányadát helyben bányászott mészkőből építették fel. Egyes elméletek szerint az alapozási síkot csak a piramis kerülete mentén szedték ki, így a plató eredeti magasságú szálkövei akár 9-10 méteres magasságig alkothatják az épület magját.[8]

A platón a piramisépítkezések megkezdése előtt már valószínűleg intenzív kőbányászatot folytattak, talán a szakkarai, dahsúri és a mejdúmi piramisok kőanyagának egy része is innen származik.[9] A Hafré-piramis mellett, annak nyugati oldalán ma is függőleges, 10 méter körüli magasságú sziklafal meredezik, amelyen jól látható a bányászat nyoma.

A piramis felépítményét átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás kváderekből építették, összesen körülbelül 2,5 millió köbméter mennyiségben, azaz ötmillió tonnás tömegben. Az építés technológiája a Sznofru piramisainál már bevált módszerű, ennek lényege, hogy a téglatest alakú kvádereket nem a hagyományos módon, a legkisebb felületű oldalra állítva és döntött szögben helyezték el, hanem a legnagyobb felületű oldalra és vízszintesen. Emellett nem közel függőleges rétegeket építettek, mint korábban, hanem vízszinteseket, minden egyes követ átlapolva helyeztek el egy sík felületen, bár erre csak a külső rétegeknél ügyeltek. Ez jelentősen megnövelte a stabilitást. A belső mag gyengén megmunkált, csak durván tégla alakúra faragott kövekből áll, amely a külső részek felé egyre pontosabb és finomabb faragásúvá válik. A belső részeken a kváderek közti hézagokat kőtörmelék, sőt homok tölti ki. A legkülső kváderek már összecsiszolt felülettel kerültek beépítésre.

A kváderek mérete és alakja a teljes felépítményben változatos, sokszor szabálytalan. Az építőkövek magassága, és ezzel a rétegek vastagsága 0,9 és 1,2 méter között, a rétegek behúzása a 0,23 métertől az 1 méterig váltakozik.[11] A felépítmény legnagyobb része (98%) helyben bányászott, gyenge minőségű mészkő, a burkolat igen jó minőségű turai mészkő, míg az alépítményben és teherhordó részeken és a szarkofágnál asszuáni gránit alkalmazása is előfordul. A piramis keleti oldalának egy szakaszán még mindig látható mintegy három sornyi burkolat a hozzá csatlakozó „küszöbbel”, így képet alkothatunk arról is, hogy nézett ki ez az építmény újkorában.

A messzebbről érkező építőanyagot a Níluson szállították, speciális hajókon, amelyeket még a közönséges áruszállító hajóktól is megkülönböztettek. Az áruszállítók neve uszeh (wśḫ, egyik jelentése széles[12]), a kőtömböket, oszlopokat és szarkofágokat a szat (s3-t) nevű típussal hordozták. A kőtömbök súlya a 1,5 tonnástól a több 10 tonnásig változik. Így nem meglepő, hogy a gigantikus építmény tömege meghaladja az 5 000 000 tonnát. Elkészülte idején hófehér gúla volt.

A piramis északkeletről nézve, az előtérben az V. dinasztia korabeli Szesemnofer családi masztabájának oszlopos bejárata látható

Az „alépítmény”

Az „alépítmény” jelzőt idézőjelbe kell tenni, mivel a hagyományos piramisépítkezéstől a három kamra közül kettő is eltér abban, hogy nem a talajszinten, vagy épp az alatt helyezkednek el, hanem a felépítmény belsejében. A belső szerkezetet először Flinders Petrie vizsgálta tudományos igénnyel 1880-82-ben, de nem ő volt a legelső kutató, hanem Edmé-François Jomard (Napóleon hadjárata) és Richard William Howard Vyse (1837-39).

Bejárati folyosó

A piramis eredeti bejárata az északi oldalon, 17 méterre a talajszint felett, és 7,3 méterre a középvonaltól keletre helyezkedik el. A római korban lezárt bejáratot csak az al-Mamún kalifa által vágott folyosóról visszafelé keresve lehetett megtalálni, olyan alaposan elrejtették. Innen 1 méter széles és 1,2 méter magas folyosó indul lefelé, a lépcsős piramisok lejtős folyosójának mintájára. A járat lejtése 26° 31’ 23’’. 28 méter után éri el a külső talajszintet, innen még 30 méter hosszú, mielőtt vízszintessé válik. A vízszintes szakasz 9 méter után torkollik az alsó kamrába. Ez a szerkezet önmagában a mejdúmi piramis konstrukciójának ismétlése. Ilyen megfontolások alapján kizárható, hogy a folyosó az északi Sarkcsillagra nézne, mivel az északi szélesség 29° 58′ 45’’ földrajzi koordinátán ugyanilyen emelkedési szöggel nézne a folyosó bejárata az égi északi pólus felé. Ez a majdnem 3,5°-os eltérés nagyon sok az óegyiptomi lehetőségekhez képest. A folyosó iránya kizárólag a piramis északi tájolásának és a hagyományos emelkedési szögnek tulajdonítható.

Erről a folyosóról nyílik a Nagy Galériához vezető út és a munkások folyosójának, vagy egyszerűen csak „aknának” nevezett járat is.

A „Király kamráját” egy 46,7 méter hosszú, 2,1 méter széles folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni. Ennek a folyosónak egyetlen ismert funkciója a sírkamra megközelítése. Az is feltehető, hogy a két méternél nagyobb szélességet nem merték áthidalókkal lefedni, ezért a Huni és Sznofru piramisainál már bevált módon fedték azt be: mészkőburkolata nyolc rétegének mindegyike kicsit beljebb nyúlik, a mennyezetnél a legkisebb szélesség 1 m. A mennyezetet bazalttömbök alkotják. Kákosy László is kifejti azt az ötletet, aminek alapján az is elképzelhető, hogy ezt a helyet raktározási céllal alakították ki: itt tartották a nagy záróköveket, amelyek a folyosó elején már nem fértek volna be később. Mark Lehner az oldalakon rendszeres közönként elhelyezett lyukakból kiindulva ugyanezt a következtetést vonja le, mivel szerinte ezek fagerendák helyei, amik az itt tárolt gránittömbök lecsúszását akadályozták meg. Erre azért volt szükség, mert 26° 2’ 30’’ szögben emelkedik, folytatva a „Királynő Kamrájához” vezető folyosót, amely mintegy 20 méterre a talajszint felett megtörik és vízszintesen folytatódik. A kövek felületét nem díszítik faragások.

A galéria padlószintjén mindkét oldalon 0,5 méter széles és 0,6 méter magas rámpa húzódik, a köztük lévő rész pedig lépcsős. Ennek funkciója ismeretlen, bár feltehető, hogy a nagy emelkedésű galériában a lépcsők a nagyméretű köveket húzó emberek számára készültek lábtámasz céljára. Enélkül ugyanis ilyen meredek kaptatón nem lehetne nagy tömegeket mozgatni.

A Király Kamráját a Nagy Galériából induló, vízszintes folyosón és egy „előcsarnokon” át lehet megközelíteni. A helyiség három fala vörösgránitból készült.

Az építmény középvonalán, de nem teljesen a csúcs alatt megbúvó, kelet-nyugati irányban 10,50 méter hosszú, észak-déli irányban 5,2 méter széles és 5,8 méter magas termet nevezzük királyi sírkamrának. Erre az itt található szarkofág szolgáltat alapot. A sírkamra 42,3 méterrel a terepszint felett helyezkedik el. A kamra közepén áll a hatalmas szarkofág, melyet egy darab vörösgránit-tömbből faragtak, és ma erősen rongált állapotban van. A szarkofág mintegy 5 cm-el szélesebb, mint az ide vezető folyosó, ezért azt már a kamra építésekor el kellett helyezni benne.[jegyzet 5] A szarkofág a piramis egyik tengelyén fekszik, de nem pontosan a csúcs alatt. A piramisban ez az egyetlen hely, ahol a burkoláshoz gránitot használtak.

A Király Kamrája fölötti felépítmény (Davidson-kamrák)

A sírkamra fölött van a Nathaniel Davidson által a 18. században felfedezett, több részből álló, gerendázatos boltozat, ezek egyikének gerendáin találták meg a – valószínűleg a munkások által felírt – Hufu nevet. A mennyezetet alkotó kilenc monolit teherelosztóként funkcionált, és önmagában ez a szerkezeti elem mintegy 400 tonnát nyom. 17 méteres magasságú az öt tehermentesítő kamra, melynek legtetején nyeregtetőként ferdén összetámasztott kváderek állnak. A szerkezet túlbiztosított, de mivel ez az egyik első (és gyakorlatilag az utolsó) olyan piramis, amelyben a sírkamra magasan a felépítményben áll, tervezői valószínűleg nem kívánt meglepetésektől óvták magukat ilyen formán. Hasonló teherelosztó funkciójú, de keresztgerendák nélküli nyeregtető-szerkezet van Huni és Sznofru piramisaiban is. Sznofru tört falú piramisában a magasan elhelyezett felső kamra instabilitását a már az ókorban beácsolt dúcoló fagerendák mutatják, vélhetően emiatt került sor ilyen nagyléptékű, igazán masszív tetőzet tervezésére.

A túlbiztosításnak azonban itt is lehetett jogosultsága: a gerendák közül több megrepedt már, ami statikai bizonytalanságot mutat – legalábbis az építés közben. Emellett nem tett jót az állagának Vyse 1837-es robbantása sem, amellyel a Davidson-kamrákat felnyitotta, szerkezetét és rendeltetését megállapította.

Innen került elő az a felirat, amely egykorú forrásként erősítette meg ismereteinket az építtető kilétéről: „Büszkén építettük e helyet, a nagy Hnum-Hufu nevében”.

A királynő Kamrája

A Királynő Kamrájának nevezett helyiség mértékadó vélemények szerint[13] befejezetlen sírkamra, félrevezető nevét az araboktól kapta. Ezzel ellentétes vélemények szerint kultikus kamra, és sosem tervezték sírkamrának.[14]

15,2 méterrel az alap felett található. 5,7 méter hosszú, 5,2 méter széles, a mennyezet nyeregtetős és 6,7 méter magas. Sem burkolatát, sem padlózatát, sem a hozzá vezető folyosót nem fejezték be. Ez a sírkamra a második építési ütemben készülhetett, valószínűleg abból a célból, hogy az uralkodó esetleges korai halála esetén a temetés végrehajtható legyen. Egyes elképzelések szerint kultikus célokból épült, ez esetben viszont nehezen magyarázható meg, hogy miért nem fejezték be. Ugyanakkor a keleti falban található lépcsős falfülke egy kultikus szobor elhelyezésére is utalhat. Befejezetlenségére az a tény mutat, hogy az oldalfalak teljesen kimunkált csiszolásúak (épp csak a burkolat hiányzik), ugyanakkor a padló még nem. A kultikus funkció esetleg Dzsószer szerdábjához hasonló lehetett. (lásd még: szellőzők)

A Királynő Kamrájához vezető járat a bejárati folyosóból nyílik, és 39 méter hosszú. A folyosón nincs lezárást biztosító zárókő, ami Stadelmann szerint megerősíti azt a feltevést, hogy ezt a helyiséget nem tervezték sírkamrának. A hozzá vezető folyosó 26° 2’ 30’’ emelkedési szöggel épült, a kamrához vezető vízszintes szakasznál torkollik bele a Nagy Galériába.

A befejezetlen földalatti kamra

A Királynő Kamrájához hasonlóan befejezetlen. 30 méterrel a terepszint alatt és nem pontosan az átlók metszéspontjában fekszik. Hossza 14 méter, szélessége 8 méter, magassága 3,5 méter. Befejezett állapotában körülbelül 14 × 7 × 5,3 méteres méretekkel rendelkezett volna. Valószínűsíthető, hogy ez is sírkamrának készült,[15] bár kivitelezési technológiája kétségkívül szokatlan, sem a korábbi, sem a későbbi piramisoknál nem található aknasír jellegű munka[16] (néhány III. dinasztia korára datált, igen kicsiny lépcsős piramist leszámítva el-Kúla falu mellett). Egyedinek számító kivitelezési technológiája mellett azonban koncepciójában a mejdúmi piramis ismert sírkamrájához hasonló. Talán másodlagos, Szokar (Szokarisz) istenhez kapcsolódó szimbolikával ruházták fel e helyiséget,[17] mivel utólag egy aknát és egy tárnát vágtak még benne: egyiket a bejárat előtt függőlegesen, másikat a hátsó falon vízszintesen. Ez az elrendezés a Felső-Egyiptomban divatos sziklasírok jellegzetességeit mutatja.[18]

Az egyiptológusok még vitatkoznak azon, hogy e kamrát az uralkodó korai halála esetére építették, vagy már eleve ilyenre tervezték a piramis belső szerkezetét. Olyan verzió is feltehető, hogy a felsőbb szintek kamráit csak ad hoc módon, az aktuális magasság elérése alkalmával alakították ki. A kamra befejezetlenségét az a két körülmény mutatja, hogy alján négyszögű bemélyedés található (ez arra utal, hogy tovább mélyítették volna), ezenkívül falai és a padlózata sincsenek kidolgozva. A hátsó falból nyíló vízszintes akna látszólagos funkciótlansága is erre mutat. Stadelmann elképzelhetetlennek tartja a szakaszos építkezést és az építés közbeni tervmódosításokat.[19] Ezzel számos tudós egyetért, és Rudolf Gatenbrink német mérnök mérései is ezt támasztják alá.[20]

A munkások folyosója

A galéria kezdeti (alsó) szakaszától egy 60 méter mélységű, csaknem függőleges akna indul lefelé és alul a befejezetlen alsó kamra előtti folyosóba torkollik. A járatot utólag vájták ki (ez a járat bizonytalan vonalvezetése miatt is egyértelmű), a feltételezések szerint szerepe az volt, hogy a Nagy Galéria – és ezzel a Király Kamrájához vivő út – lezárása után a munkásoknak kivezető utat biztosítson a lejtős folyosó igénybevételével. A lezárás ugyanis valószínűleg belülről történt, az addig a galériában tartott hatalmas zárókövek leeresztésével.[15]

A szellőzőjáratok

A király sírkamrájából két szűk, 0,2 méter keresztmetszetű akna vezet a felszínre, nagyjából az északi és déli fal közepére. Az északi 71 méter, a déli 53 méter magasságban éri el a felszínt. „… Hogy mire szolgáltak, nem tudjuk, de egy biztos, szellőzésre nagyon is alkalmasak.”[21] Viszonylag széles körű konszenzus alakult ki ezen aknák szellőző jellegére nézve, az azonban nem egyértelmű, miért kellene egy zárt sírt szellőztetni. Talán az utómunkálatok igényelték ezt, valamint a temetési szertartáson résztvevők egészsége. Külön szellőzőjáratok szükségességét Miroslav Verner azzal is indokolja, hogy a Nagy piramisban a helyiségek a bejárat szintje felett helyezkednek el, ami szinte teljesen lehetetlenné teszi a természetes szellőzést.[22] Mark Lehner magától értetődő kijelentéssel közli, hogy a szellőzőjáratok – amelyeknek természetesen semmi közük a levegő elvezetéséhez...[23] Mások ugyanilyen kijelentő módban a szellőzésről beszélnek. Verner rámutatott arra is, hogy a járatok tájolása nem csak egyes csillagokkal van összefüggésben, hanem az uralkodó széliránnyal is.[24] A csillagok szerinti tájolás elképzelése ellen felvethető, hogy az éjszaka tartama alatt bármely tetszőlegesen felvett irányban nagy valószínűséggel feltűnik egy-egy csillag.

1993-tól a sírkamra járatai valóban a piramis szellőzését szolgálják: a beléjük helyezett ventillátorok segítségével cserélik a levegőt, hogy a látogatók által kilélegzett páratartalmat eltávolítsák.[25]

A királyi sírkamra járatait Richard William Howard Vyse és John Shae Perring fedezték fel 1837-ben. Vyse a sírkamrában figyelt fel az aknák nyílásaira, és irányukból feltételezte, hogy azok a felszínre vezetnek. Perring néhány napon belül megtalálta a kivezető nyílásokat is. Mivel felülről törmelék zárta el a járatot, a sírkamrai megindulást és a felszíni megérkezést nem lehetett megbízhatóan egymáshoz kapcsolni, az mégis kézenfekvő volt.[21] A királynő kamrájában lévő járatokat már a sírkamra járatainak ismeretében meg kellett keresni, mivel azok belülről lezárt, rejtett állapotban voltak. Waynmann Dixon 1872-ben addig kopogtatta a kamra falait, amíg felfedezte a kürtőket. A kopogtatáson kívül gyertyák lángját is felhasználta, ami azt mutatja, hogy még lezárt állapotukban is érezhető volt némi levegőmozgás a közelükben.

Más elképzelések szerint az uralkodó lelkének (-jának) kijáratai voltak. Mindkét feltevést erősíti a tény, hogy a Királyné Kamrájából is indul két akna, melyek mintegy 30 méteres magasságban folytatás nélkül véget érnek. Ezek a tények mind az építés szakaszosságát, mind a szellőző, mind a lélek-kijárat funkciót igazolják.

  • A Királyné Kamrájának félbehagyását követően – amikor már a sírkamrán dolgoztak – nem kellett többet szellőzés, illetve nem kellett további belső munkálatokkal és a temetési menettel számolni.
  • Ha a Királyné Kamrája félbehagyott sírkamra volt, akkor a lélek-kijáratra sem volt többé szükség, mivel tudták, hogy ide már nem temetnek.
  • A befejezetlen Királyné Kamrája mellett a semmibe menő szellőző (vagy lélek-kijárat) is csak a szakaszos építéssel érthető.
  • A Királyné Kamrájából dél felé induló akna a Galériát két kanyarral elkerüli, tehát annak építése idején ez az akna is építés alatt volt még. A tény, hogy nem kötötték be a Galériába, hanem ehelyett elkerülő utat hoztak létre, kérdésessé teszi a szakrális jelleget.[26]
  • A Királyné Kamrájából induló járatok belső lezárásai és a helyiségben a nyomuk eltüntetése inkább a szakaszos építés és a szellőzés funkció felé mutatnak, ellenkező esetben nehezen magyarázható, miért kellett volna eltüntetni a lélek-kijárat nyomait.

Az Upuaut-projekt csak a Királyné Kamrájából induló járatokat vizsgálata eddig. A járat legmagasabb pontja jelenleg alig 17 méterrel a felszín alatt van. A Király kamrájában induló két akna vizsgálata még hátravan: ha a járat valahol az épület belsejében véget ér, akkor a „szellőző elmélet” nem tartható és a lélek-kijárat elmélete is bizonytalanná válik. Ha azonban az akna legalább a burkolatig kiér, vagy a lezárása törmelékkel utólag történt, akkor mindkettő érvényes lehet.

Rainer Stadelmann teljes mértékben kizárja a szellőzés funkció lehetőségét. Ezt egy feltételes módban prdzss-ként olvasott, ilyenformán „jöjj elő a sírból” jelentésű hieroglif jelre alapozza, amely a Királyné Kamrájának járatában, az első zárókő mögött látható, az uadzs (=zöld) hieroglifa társaságában. (Ez utóbbi az építő csapatra utalhat.)[27] E magyarázatot azonban kérdésessé teszi, hogy – többek között Stadelmann szerint is – az alsó kamrát levegőhiány miatt hagyták félbe, ahol valóban nincsenek is szellőző járatok.

Szólj hozzá!

Címkék: nagy gízai piramis gíza fáraó piramis hufu kheopsz piramis ahet szufisz

A bejegyzés trackback címe:

https://kulonlegessegek.blog.hu/api/trackback/id/tr214054601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása